Műgyanta burkolatú garázs

Műgyanta

Sokan nem foglalkoznak a garázs burkolásával, mivel nem tartják elég fontosnak. Azonban évek után sokan rájönnek, hogy a sima beton felület nem jó választás. Nem takarítható jól, porzik, sőt, az autóról télen lecsöpögő sós lé még ki is kezdheti a betont.

Erre a problémára nyújthat jó megoldást a műgyanta padlóburkolat.
Az epoxi gyanta vékonybevonat 2 rétegből áll, ami a felület esetleges egyenetlenségeit ugyan nem javítja, egyenlíti ki, viszont egy ellenálló, jól takarítható, fugamentes felület alakítható ki vele.
A kivitelezést takarítással, majd alapozással kell kezdeni. Ezt követően kerülhet fel 2 réteg műgyanta bevonat, a megfelelő száradási idők betartása mellett.
Így kialakul egy szép egyenletes felületünk, ami ellentétben a kerámia burkolólappal, teljesen fugamentes, így nagyon egyszerűen és hatékonyan tisztán tartható, sőt, még javítható is, viszonylag jól és egyszerűen.

Másik műgyantás megoldás, az önterülő műgyanta vastagbevonat.
Ez talán a legnépszerűbb, ezt szokták leggyakrabban választani garázsokba. Magas fényű, sima felület érthető el vele, ami egy plusz réteggel akár még mattítható is, ha arra lenne igényünk.

Megosztás