Kölcsönözz gépet okosan

Gépkölcsönző

Aki nem szokott gépet kölcsönözni, vagy más egyéb dolgot sem, annak itt egy kis segítség, hogy hogyan kell ezt okosan csinálni.

A legtöbb kölcsönzőben óradíj, időszaki díj, vagy napi díj van.
Először is meg kell terveznünk, hogy mikor szeretnénk használni a kikölcsönzött gépet. Meg kell becsülni, hogy kb mennyi idő alatt végzünk a munkával, és mennyi idő a gép oda-vissza szállítása.
Így már lehet látni, hogy mennyi időre lesz érdemes kikölcsönözni a gépet.
Érdemes előre érdeklődni az árak, és a gépek foglaltsága kapcsán.
Van több gépkölcsönző Budapest területén, ahol érdemes telefonon félrerakatni az adott gépet, amire szükségünk van, nehogy közben elhappolja valami előlünk.
A kölcsönzési díjakat is érdemes összehasonlítani, és kell, hogy legyen nálunk még pluszban pénz a kaucióra is. Ez egy letét, amit a kölcsönzés után visszakapunk. Mindössze annyi a célja, hogy ne legyen érdemes eltűnnünk a géppel, illetve ha valamilyen sérülése lesz a gépnek, vagy hosszabb ideig maradna nálunk, akkor ebből az összegből vonják le a többlet-díjat.

Megosztás